2024. április 20. - Tivadar

Hirdetmények

Hirdetmények

Felhívás szelektív hulladékgyűjtő edények hasznosítására

2024. április 19.

Harkány Város Önkormányzata hozzá kíván járulni a szelektív hulladékgyűjtés ösztönzéséhez akként, hogy szelektív hulladékgyűjtő edényt kíván szétosztani a lakosság felé, arra tekintettel, hogy a Mecsek-Dráva Hulladékgazdálkodási programban osztott kék színű hulladéktároló edények már nem elérhetőek, viszont a nagy számú új beköltözők részéről felmerült ezen edények használatához kapcsolódó igény.

HIRDETMÉNY a 2024/2025. évi helyközi menetrendek egyeztetéséről

2024. április 17.

Az Építési és Közlekedési Minisztérium megbízása alapján az országos, regionális és elővárosi közforgalmú vasúti- és autóbusz-közlekedés szervezésében a KTI Magyar Közlekedéstudományi és Logisztikai Intézet Nonprofit Kft. Közszolgáltatási Igazgatósága is közreműködik, koordinálja a menetrendek társadalmi egyeztetésének folyamatát. Az egyeztetési folyamatban továbbra is kiemelt figyelmet fordítanak arra, hogy minden települési önkormányzat, kormányhivatal, járási hivatal, tankerületi központ, illetve szakképzési centrum számára biztosítsák az egyeztetési folyamatban való aktív részvétel lehetőségét.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS „Harkányban élni Jó! -Esély Otthon, Harkányban” pályázat keretében nyújtandó lakhatási támogatás elnyerésére

2024. március 28.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS   „Harkányban élni Jó! -Esély Otthon, Harkányban” pályázat keretében nyújtandó lakhatási támogatás elnyerésére 1 db, a B épület 5. számú, emeleti, 78,88 m2 alapterületű  lakásra vonatkozóan (a támogatás 2 évhatározott időre szól)

ÉRTÉKESÍTÉSI FELHÍVÁS ÉS TÁJÉKOZTATÓ

2024. március 13.

Harkány Város Önkormányzata a 20/2016.(X.04.) KT rendelete (vagyonrendelet) 15 §–ának és 4-es sz. mellékletének megfelelve nyilvános liciteljáráson értékesítésre meghirdeti

ÉRTÉKESÍTÉSI FELHÍVÁS

2024. március 08.

Harkány Város Önkormányzatának vagyonáról, és a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról a 20/2016. (X. 4.) önkormányzati rendelet (a továbbiakban: Ör.) 15. § (4) bekezdése alapján alkalmazandó (3) bekezdése és az Ör. 5. melléklete szerint Harkány Város Önkormányzata nyilvános liciteljáráson meghirdeti a tulajdonában álló alábbi gépjárművet:

HIRDETMÉNY téli igazgatási szünet elrendeléséről

2024. február 27.

Tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy Harkány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 17/2024. (II. 15.) határozatával elrendelte az igazgatási szünetről szóló 2023. évi XXVI. törvény alapján a Harkányi Polgármesteri Hivatalban a téli igazgatási szünetet a  2024. december 30. napjától 2025. január 1. napjáig tartó időszakra.

Hirdetmény

2024. február 19.

Pályázati felhívás "könyvtári intézményegység vezető/könyvtáros (magasabb vezető)" munkakör betöltésére

2024. február 15.

Kiss József Könyvtár, Művelődési Ház és Sportcsarnok a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet Kiss József Könyvtár, Művelődési Ház és Sportcsarnokkönyvtári intézményegység vezető/könyvtáros (magasabb vezető) munkakör betöltésére.

Pályázati felhívás "Műszaki ügyintéző" munkakör betöltésére

2024. február 01.

A Harkányi Polgármesteri Hivatala „Közszolgálati tisztviselőkről szóló” 2011. évi CXCIX. törvény 45. § (1) bekezdése alapjánpályázatot hirdet,Harkányi Polgármesteri Hivatal"Műszaki ügyintéző"munkakör betöltésére.

1 2 3

Vissza a lap tetejére

eseménynaptár

intézze ügyeit elektronikusan!

Gyorsabb és hatékonyobann ügyintézés érdekében használja elektronikus ügyintéző rendszerünket!

Harkány Város honlapja az EFOP-1.5.3-16-2017-00049 projekt támogatásával újult meg.

@2020 | Design és fejlesztés: Make IT Online